A harcos útja - a yóga (3.rész)

fotó forrása: Hindu Temples facebook

                                                    
A harcos újta - a yóga (3.rész)


2. nijama (a yógában való komolyabb elmélyülést elősegítő attitűdök)
a)tisztaság (saucsa)
-> érzékek legyőzése, koncentráltság, a szattva-gúna (a jóság, igazságosság, igazságszeretet mínősége) kialakul ezek következtében.
A test külső és belső tisztaságára különös gondot fordítanak a yógik, számos ilyen praktika-gyakorlat létezik.
b) a sors elfogadása (szantósa), megelégedettség
-> múlandó boldogság (szúkha)
c) aszkézis (tapasz), szó szerinti hő termelés
-> misztikus képességek kialakulása (sziddhik)
Számos aszkétával kapcsolatos ilyen csodákról halhattunk már, így a tibeti tumo-ról is. A misztikus képességek az aszkézis hatására alakulnak ki. Filozófiai megközelítésben végül is arról van szó, hogy az aszkéta által érzékelt valóságot, és önmagát az aszkézis által legyőzi, ezáltal egy új minőségű tudatállapot alakulhat ki, egy korábbi bejegyzésemben írtam, hogy ez a szamkhya hagyományban az ősanyaggal, a potencialitással való egységtudat kialakulása, ez a sziddhik jelensége.
Tumo gyakorlat a tibeti Bön hagyományból
Hamvas Béla: Tibeti misztériumok - A nyílegyenes ösvény (részlet)

d) önfejlesztés (szádhyáya) tanulás
-> a választott istenséggel való kapcsolat (ista-devatá) és a guru-tattva, az egyetemes tanítói elv is kezd megnyilvánulni. "Ha a tanítvány kész, a mester is megjelenik". A tanulás során a yógin kapcsolatot teremt egy választott istenséggel (ista-devatá). Sok yógaiskolában arra ösztönzik a gyakorlót, hogy szertartásos kapcsolatot tartson fennt az Istenség valamely - Síva, Visnu, Kálí, Krisna - formájával, vagy valami más hagyományosan tisztelt alakjával, és ezáltal a yógin választott istensége lesz.
e) Ísvara iránti önfeláldozó odaadás (Ísvara-pranidhána) (II.45)
-> következmény: szamádhi elérése.

"Azt a yógit, ki bölcsességgel és tudással elégedett, sziklaszilárd, ki érzékeit legyőzte, ki előtt sár, kő és arany egyenlő értékkel bír, azt összhangban lévőnek nevezik.
Ki részrehajlás nélkül szemléli szeretteit, barátait, ellenségeit, azokat kik közönyösek előtte, idegent vagy rokont, becsületest vagy becstelent, ki erre képes az kíváló."
(Bhagavad-gítá VI./8-9)

3.ászana (a szellemi elmélyüléshez szükséges testhelyzetek)
A hagyomány szerint Síva, a yóga ura 8 400 000 testhelyzetből 84-et talált alkalmasnak.
Patanjali szerint a jó ászana kényelmes és stabil (Patanjali yóga-szútra II./46)
Az ászanák végrehajtása három részből áll:
a) a végrehajtandó gyakorlatok képzeletbeli elképzelése
b) gyakorlati végrehajtás könnyedén
c) a végrehajtott gyakorlatok gondolati felidézése és az átélt tapasztalatok tudatosítása.
A meditációhoz leginkább alkalmas 4 ászana a következő:
-sukhászana (kényelmes testhelyzet)
-svasztikászana (kedvező pozíció - általában a szvasztikát szerencsés vagy királyi jelnek tartották, főként az ilyen alakú anyajegyeket, de maga a svasztikával analóg yógapozíció is hasonlóan kedvezőnek van titulálva)
- padmászana (lótuszülés) ez a legklasszikusabb és legelterjedtebb yógapozíció.
- sziddhászana (a tökéletesség pozíciója)

4. pránayáma (légzés szabályozás II./49-től)
A pranayámatól a yógin felfrissül szellemileg. A lélegzetre, légzésre már az upanisadokban is mint a legfőbb "Úrra" utalnak fiziológiai értelemben, hiszen míg étel nélkül 30 napig, víz nélkül 3 napig, addig lélegzet nélkül 3 percig bírjuk.
Ennek tudatában az ind kultúrában központi jelentősége van a pránayámaval kapcsolatos tanításoknak.

5. pratyáhára (az érzékszervek visszavonása)
A külvilág tárgyaira irányuló figyelem visszavonása.
->tudati erők felszabadulása

6. dháraná (koncentráció)

7. dhyána (meditáció)
8. szamádhi

III. Vibhúti-padha (fejezetek az erőkről)
A haramdik része Patanjali yóga-szútrájának az astanga-yóga 6. lépcsőjével, az összpontosítással kezdődik. Dháraná az elme egy pontra rögzülése. Ennek megfelelően a tudatban megjelenő gondolat áramlatokat is egy irányba tereljük ékataná- és meditálunk (dyána)(ékagrata=egyhegyűség) Már írtam, hogy a Mahábháratában Dhirtarásta és Pándu fiait az íjásztra tanító mester (Dróna) az ékagrata módszerét alkalmazza a pontos célzás megtanításához. Nem elég a céltárgyat látni, hanem azon belül kell keresni egyetlen egy pontot, erre a pontra összpontosítva kell kilőni a nyílvesszőt.

Mivel a buddhizmus keletkezésének is egyik tényezője, az hogy a számhkya és a yóga iskolák nézeteit egyesítették, avagy összegezték, így Buddha dyánájának vizsgálata által betekintést kaphatunk azon tudatállapotok természetébe, amelyek tudatállapotok A Patanjali által leírt 8 fokú yógában is keletkeznek. Azt sem szabad figyelmen kívül hagyni, hogy Buddha megvilágosodása előtt igen komoly aszkézist hajtott végre.
Maga az aszkézis tanítása azonban mégsem lett része a buddhista tanoknak, sokkal inkább a középút tanítása, amely elveti a hedonizmust, de az aszkézist is, noha Patanjali yóga-szútráiban az aszkézis, mint olyan lépcsőfoknak tudható be, ami nagy szerepet játszik a sziddhik képességeinek kialakulásában és a valóság és a tudat legyőzésében is.

Buddha aszkézise után elegendő táplálékot vett magához, Visszaemlékezett egykori dhyánájára, amint atyja Szakka mezei munkában szorgoskodott., ő pedig egy fa árnyékában ült és elérte az első dhyána állapotát.(Patanjali yóga-szútrájában az ászanák végrehajtásakor az első gyakorlat a végrehajtandó gyakorlat elképzelése, itt is hasonlóan történik a végső felszabadulás megközelítése. Nem zárható ki, hogy hasonlóan lépcsőről-lépcsőre haladva.) A gyerekkori élmény felidézésével, minden bajtól távol, minden vágytól távol eltávolodásom szülte elmélkedve gondolkozó boldog örömben az első dhyána állapotába jutottam. Az elmélkedést és a gondolkodást feladva elértem a belső nyugalmat, az érzések egybeolvadását, az elmélkedés és gondolkozás nélküli feloldódásból fakadó boldog örömet érezve a második dhyánába jutottam. És az így keletkező boldogság érzése nem kötötte meg a gondolkozásomat.
Az örömről is lemondva, egykedvűen, az emlékezést és a tudatot összpontosítva azt a boldogságot éreztem testemben, amelyről az igaz emberek mondják:
"Az egykedvűen emlékező boldogan él"
Így a harmadik révület állapotába juttotam. És az így keletkező boldogság nem kötötte meg a gondolkozásomat. A boldogságon és a szenvedésen túllépve, az egykori vidámság és bánat megsemmisítése után elértem a szenvedés nélküli, boldogság nélküli, egykedvű és tiszta emlékezést, a negyedik révület állapotába jutottam. és az így keletkező boldogság érzése nem kötötte meg a gondolkozásomat.

Buddha dhyánájában a már megfigyelt lépcsőzetesség és az érzékek visszavonása (pratyáhára) nem csupán a külvilágról, hanem főként az észlelt tudatfolyamtokról, tudatállapotokról, érzések, emlékek irányában való pratyáhára, közömbösség és nem azonosulás a felbukkanó érzésekkel, gondolatokkal. A nem azonosulás filozófiája egészen az Upanisadokig visszavezethető. A néti néti -sem nem ez, sem nem az- vagy a jól ismert buddhista formula "ez nem én vagyok, ez nem az én énem" közötti analóg párhuzam kézenfekvő. Végül ennek a folyamatos pratyáhárának, fokozatos és lépcsőzetes elmélyülésnek a végén jut felismeréshez -
"Ez a szenvedés értettem meg a valóságnak megfelelően." - és a megszabaduláshoz való úthoz. Buddha filozófiája is csupán ennyi, nem kívánja megmagyarázni a szenvedés miértjeit, hanem tényként fogadja el, hogy "szenved" és egyetlen egy lényegi momentumra figyel és koncentrál, akár csak a ksatrya pándavák, akiket célozni tanítanak meg. A figyelmük a kiszemelt célpont egy részének a részére koncentrál és nem a nagy egészre. akárcsak Buddha, egy parányi de lényeges pontra koncentrál, ez nem más mint az egyhegyűség, az ékagrata.
"Amikor csökken a tárgyiasság és megjelenik az egyhegyűség, aztán újra, amikor a tudatban felmerült gondolatok és a nyugalom egyformák: ezt hívják a tudat egyhegyű átalakulásának."
Patanjali yóga-szútra III/11-12
"A dolgok különbözősége a látszat, a szubsztancia minden esetben változatlan marad."
"A prakriti a minden lehetőséget magában hordozó teremtő potencialitás, amely eredetileg öntudatlan és csak akkor ébred öntudatra, ha a purusa nézi és látja."
Írja Héjjas István az Ókori indiai bölcselet című művében, a számkhya filozófiájával
kapcsolatban. Talán azt lehetne kijelenteni, hogy a számkhya antropológia központú metafizikájára ráépülve, a yóga valóságos tudati és testi felszabadulás fokozatait, a megszabadulás praktikáit alakította ki. A prakriti és a purusa az ind ontológiai terminus teljesen azonos az arisztotelészi ontológia két összetevőjével az anyaggal és a formával. az anyag arisztotelészi értelemben nem a tapasztalható, érzékelhető anyagot jelenti, hanem a prakritivel analóg, a minden lehetőséget hordozó, teremtő
potencialitást, ami másszóval teljes mértékben megfelel a teremtői omnipotenciának.
A forma, a purusa nem más, mint a megvalósult potencialitás. A forma azonos a lények érthető szerkezetével, a létrejövő alakzatok, formák szüntelenül keletkeznek és elmúlnak, az állandó változás törvényszerűsége szerint. Arisztotelész feltételezett egyfajta kvázi istenséget is, amelyet ő a formák formájának nevezett, ezt a következetlenséget, mármint, hogy létezne egy nem pusztulásnak és változásnak alávetett forma a keresztény skolasztika (Aquinói Szent Tamás) vitte tovább, amely teljesen egypólusuvá változtatta az eredeti kétpolúsú ind filozófiai ontológiai elképzelést azáltal, hogy a formák formáját azonosította a teremtő Istennel. Ez a következetlenség már csak a reneszánsz korában került kiigazításra, Nicolaus Cusanus
igazította helyre az európai, de bizonyára ind alapú és gyökerű imago dei-t (Istenképet). Cusanus az érzékelhető világot Isten formájának nevezte, a potencialitásban leledző "ősanyagot=prakriti", amely minden lehetőséget önmagában hord, a meg nem nyilvánult Istennek. Ezt úgy is értelmezhetjük akár, hogy a meg nem nyilvánult teremtő Istenben valójában létre is jön minden lehetőség, tehát forma, csak az ember számára ez érzékelhetetlen, tehát transzcendens ősanyagi, ontológiai állapotában elgondolható csak. Cusanus azt vallotta, hogy az ész (szerintem érzékelés) megkülönböztet pl. a kéket és a sárgát, az intellektus pedig szintetizálja azt: "mondván ezek színek". Éppígy az isteni az amelyben nincs különbözőség, csak egység, mivel minden különbséget (egy magasabbrendű elv, lét szerint) szintetizál önmagában. A számkhya filozófiában a prakriti (természet) is örök és a purusa (ember) is. A megnyilvánult forma is tartalmaz ősanyagot, mégpedig pontosan annyi ősanyagot (prima materia), amennyi lehetősége van (ősanyag=lehetőség)...helytálló szerintem tehát a prakritit ősanyagként definiálni.
"Az a tudatosság, mely akkor ragyog fel, amikor a tárgynak csakis a lényegét látjuk és semmi mást, az az eksztázis."
"Nyugodt formák azok, melyek voltak.
Kiemelkedő formák azok, melyek vannak
Határozatlan formák azok, amelyek lesznek"
A szubsztancia (prakriti, prima materia, ősanyag) változatlan marad.

A 3. fejezetben szó esik még a sziddhikről és a nyolc fokú yóga utolsó lépcsőjéről, amit összegzésként szamyamának neveznek (dháraná, dhyáná, szamádhi)

IV. Kaivalya-pada
Patanjali yóga-szútrájának negyedik fejezete tovább tárgyalja a sziddhiket, de már a magasabb állapotokban keletkező képességekről esik szó. Szó esik a növények erejéről is, a kender származékok használata általánosan elterjedt volt Patanjali idejében is, ő azonban nem alkalmazta yógájában a növények varázserejét. Az egyéniesedés folyamatának filozófikusabb magyarázata, az egyéni elmék keletkezéseinek okairól értekezik és az időbeliség problémakörét igyekszik megfejteni.
Az önvaló (atman) változatlan.

Összegzésként: a yóga teista és gyakorlati. A számkhya ateista és elméleti.
A védanta néhány iskolája vitatja a felszabadulás testi halállal való egybeesését.
Ez a dzsívan-mukti, az életbeni felszabadulás.

Linkajánló:
Nepál szent emberei YouTube
A harcos útja - a yóga (1.rész) tartarossz.BLoG
A harcos útja - a yóga (2.rész) tartarossz.BLoG  
A harcos útja - a yóga (4.rész) tartarossz.BLoG  
A harcos útja - a buddhizmus alaptanítása (5.rész) tartarossz.BLoG
Nicolaus Cusanus filozófus Patanjali yóga-szútra